Pali Barátom!

Közel két hónapja a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedért Alapítvány Díjkiosztó Gálaműsorán találkoztunk utoljára. Én a színpadon énekeltem, Te a díszpáholyban ültél. Joggal és méltán ültél a legrangosabb helyen! A nyolcvanas években Te gründoltad össze a színház felújításához szükséges százmilliókat, hogy Szegeden ismét a leggyönyörűbb temploma legyen Tháliának. És egy olyan szervezet jubileumi rendezvényén lehettél soros elnökként a díszpáholy lakója, amelyet Te találtál ki, Te álmodtál meg, Te adtál neki lendületet, és amely attól lett olyan, amilyenné vált, mert volt egy Debreczeni Pál! Neked volt jogod ünnepi beszédben elmondani, hogy másfél évtized alatt a Szegedért Alapítvány több mint százmillió forintot fordított díjaira és támogatásira! A Szegedért Alapítvány és az egész város nevében búcsúzom Tőled! Mit látsz most, Pali! Fenn az égben van díszpáholy? Ha igen, ott a helyed!

Tisztelt Gyászolók!

Egy szabad és független ember, igazi citoyen távozott fiatalon és életerősen közülünk. Teremtett, alkotott, szervezett – és nem önmagáért! Akkor találta ki a Szegedért Alapítványt, amikor még húsz alapítvány sem működött az országban. Akkor hirdette meg a legkiemelkedőbbek civil díjjal történő elismerését és a tehetségesek támogatását, amikor még a középszer volt a divat. És nagyon pontosan tudta, hogy ez a szervezet akkor lehet tartós, ha egyetlen hatalomhoz sem dörgölődzik. Ha olyan független és szabad, mint aki életre hívta!

Debreczeni Pál maga volt a megtestesült civil. Szerette az életet, és azért tett, hogy mások is szerethessék. Úgy tudott adni és adakozni, hogy az számára természetes volt, és másoktól is ezt várta el. Vallotta és gyakorolta, hogy a tehetőseknek felelősségük van abban, hogy körülöttük jobb legyen a világ. Egyszerre volt kőkemény vállalkozó és bőkezű mecénás! Mindenben a legjobbat, a legkiemelkedőbbet kereste.

Megérte, Pali?

Miközben mi sírva azt mondjuk, hogy nem, tudom, Te azt válaszolod: csak így volt érdemes! Szürke, hétköznapi, megalkuvó, sorsába beletörődő mindenki tud lenni. De ebből kiemelkedni, csak kevesen! Ezért hatalmas az űr, amit Magad után hagysz!

Amikor Kisharsányba költöztél, akkor sem hagytad el Szegedet, a Szegedért Alapítványt. Ott voltál minden gálaműsoron, elnökségi ülésen, közöttünk formáltad a várost. Most távolabbi útra indultál, de mi nem engedünk el! Bennünk élnek szavaid gesztusaid, mindig közöttünk lesz a kérdés: mit szólna ehhez Pali? Szellemiséged, emléked örökké megőrizzük!

Elhangzott: Kisharsány, 2005. május 7.