Gyászol a Szegedért Alapítvány. Április 30-án hajnalban, életének 56. évében gépkocsibaleset következtében elhunyt Debreczeni Pál, a Szegedért Alapítvány megálmodója, ötletgazdája, soros elnöke.
Bár évek óta ingázott Szeged és Kisharsány között, életének nagy része e térséghez kötötte. Kiszomboron született, majd közgazdász diplomájának megszerzése után a Makó városi, majd később a Szeged városi tanács pénzügyi osztályát vezette. Irányításával lett a Szegedi Ecset és Seprűgyárból DOMET Ipari és Kereskedelmi Rt, de nevét az egész világon a VYLYAN Szőlőbirtok és Pincészet Rt. létrehozásával tette ismertté.
Vállalkozókedve, elszántsága, energikussága legendás volt, lehetetlent nem ismerve küzdött céljai megvalósításáért. A város jórészt neki köszönhette, hogy a Szegedi Nemzeti Színház felújításához szükséges források megteremtődtek.
Mi pedig Neki köszönhetjük a Szegedért Alapítvány létét. Az ötletet Ő gondolta ki, Ő gyűjtötte össze vállalatvezető társaitól az indulóvagyont, és később is a legbőkezűbb támogatónk volt. Motorja, meghatározó személyisége volt az alapítványnak, példájával másokat is inspirált. Nagyvonalú mecénásként vallotta és gyakorolta, hogy a tehetőseknek részt kell vállalni a kultúra, a tudomány és más értékek támogatásában.
Másfél hónappal ezelőtt az alapítvány 15. Díjkiosztó Gálaműsorán mint soros elnök azt vallotta, hogy bár sok mindent sikerült megvalósítania, de talán a Szegedért Alapítványra a legbüszkébb. Közismert szókimondásával őrködött az alapítvány függetlenségének megőrzéséért, a másfél évtizedes értékek továbbviteléért.
Pali! Mindig azt mondtad, hogy a soros elnökség intézménye azért is jó, mert senki nem telepedhet rá az alapítványra. Ezt őszintén gondoltad, mi viszont tudtuk, hogy Te úgy voltál a legbiztosabb sarokpont, mint az első az egyenlők között! Nagyon fogsz hiányozni, talán pótolhatatlanul. Emléked, szellemed mindig ott lesz közöttünk!
A Szegedért Alapítvány Elnöksége